Remy Vadóc mellett állt, amikor mondta neki, hogy kinyithatja a szemeit, de most mögötte volt. A lány szemei gyorsan körbejártak mindenen, a földön fekvő nagy, zöld pokrócon, és az étellel teli kosáron. De nem ezért lepődött meg leginkább, hanem a látványtól. A kőszikla tetején voltak, és alig láttak el a LeBeau kúriáig.

-         Tetszik Vadóc? – bólintott, majd Remy felé fordult, csak ahogy a gyenge szél meglehelte. A haját jobbra fújta. Remy odament hozzá, és gyengéden kisimította a haját a szeméből. Mialatt elfogta őket magának.

-         Szóval,miért csináltad ezt a kesztyűimmel? – mosolygott vadóc megtörve Remy révületét, és leült a pokrócra.

-         Remy mondta neked Vadócka, nem tettem semmit a kesztyűiddel. Pourquoi hiszel nekem? – vette a fel a legártatlanabb kutyakölyök képét, mialatt Vadóc megrázta a fejét, és nevetett.

-         Talán azért mondtad Mocsi, szóval mit csináltál? – kérdezte belenézve a kosárba.

-         Remy készített Gumbot, Jambalaya-t, és többek közt más déli dolgokat. Kivette az összes ételt, és letette elé. Feltekintett Vadócra, és észrevette, hogy levert – Mi a baj Cherie? – mikor Vadóc meghallotta a hangját, felpillantott rá és sóhajtott.

-         Remy, aggódom a többiekért. Ők nem tudnak elszökni, szükségük van a segítségünkre, mialatt mi itt eszegetünk… - eltakarta a száját a fejével, ahogy érzete, hogy elkezd sírni.

-         Vadóc, tudom. Ezért az összes homme keresi őket. – a szavai segítettek, tudta, hogy ennek közkedvelt hit ellenére ő igazán törődik az X-mennel. Főleg mióta hozzászokott az első emberhez, és nem harmadik, komoly volt.

-         Köszönöm Édes, egy kicsit jobban érzem magam. – sóhajtott. Még szomorú volt, de elégedett volt azzal, hogy Remy keresi a barátaikat.

-         Tudod, Cherie, Remy szereti az új becenevét. – Vadóc kicsit nyugtalan volt, hogy a fiú egyszerűen kimondta – Édes – állapodott meg egyszerűen.

-         Boldog vagyok, hogy beleegyeztél, de ez egy egyszeri dolog volt, Mocskos Vén Patkány. – mosolygott szarkasztikusan Vadóc.

-         És visszatértünk a Mocskos Vén Patkányhoz, amivel megbántod ezt az öreg Cajunt, mon Folyami Patkányom. – ahogy duzzogott, Vadóc csak mosolygott és pislogott.

-         Én próbálom, és mi ez, Hasított Patkány? Nos, jobb, mint a Cherie. – nevetett, ahogy nekidöntötte a hátát a mögötte álló fának.

-         Ne aggódj, maradsz Remy Cherie-je. – kommentálta, ahogy csábítóan kacsintott rá, mialatt a jobb kezére támaszkodott.

-         Ó, Miszter LeBeau, nem tudom, miről beszél. – válaszolt újra szarkasztikusan.

-         Nos, Remy tud… - de mielőtt még be tudta volna fejezni, valami felrobbant, és a két déli lerepült a szikláról. Remy jobbra, Vadóc balra, a robbanás elzárta Remytől. A ruháján égésnyomok voltak, és nem volt magánál. Vadóc nem tudta, mi történik, Remy és ő zuhantak, gyorsan zuhantak. Ha nem talál ki gyorsan valamit, mindketten meg fognak halni.

 Akkor hirtelen megállt, a szél már nem csapta a haját az arcába, és… ó ne, Remy! Vadóc olyan gyorsan odarepült Remyhez, amilyen gyorsan csak tudott, és elkapta őt egy lábnyira a földtől. Óvatosan letette, nem elmozdítva a kezét róla. Ránézett, lélegzett, és csak pár karcolás volt rajta.

 Megnyugodva sóhajtott, és akkor észrevette, hogy a keze megérintette vagy még sajátosabban, az nem is volt érintés. Fogta Remy kezét, a kesztyű nélküli kezét. Bőr a bőrön. De még nem szívta el, nem ömlöttek az emlékek. Hogyan lehet ez? Elhozta a gondolataitól, sóhajtozott, és aggodalommal Remyre pillantott, ahogy az lassan kinyitotta a szemét.

-         Bonjour Chere, elcserélted a cuccot? – dörmögte a Cajun, ahogy próbált felülni, de Vadóc gyorsan visszanyomta.

-         Bocsi Édes, lehet, hogy nem túl súlyos a sérülésed, de attól még sérülés. Szóval maradj lent. – miután ezt kimondta, Remy kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon – Csukod vissza. – morogta, ahogy felállt.

 Egy kicsivel később Remy ismét kinyitotta száját – Cherie, hogyan kerültünk le ide biztonságosan? – kérdezte összezavarodva, de amikor a lány nem válaszolt, ránézett. Háttal állt neki, szóval Remy felállt és odament hozzá – Vadóc, hogy mentettél meg minket?

-         Repültem. – Remy kinyitotta a száját, és mondta, hogy a legkevésbé sem érti – Nem tudom hogyan, szóval ne is kérdezd.

-         D’accord, de hogyan hoztad biztonságba Remyt? Hiszen a ruhám tele van lyukakkal. – rátette a kezét a vállára, és szembefordította magával a lányt.

-         Remy, én tudom – de valami megfogta Remy szemében. Mögöttük ott állt Belladonna és Julien, kezükben a fegyverükkel.

-         Nos nézd Frére, a mutánsok túlélték. – mosolygott Belladonna, odasétálva Vadóchoz és Remyhez. De Remy maga mögé húzta Vadócot, védve a lányt.

-         Oui. – bólintott egyetértően, és ő is odasétált.

-         Állj, élve akarom őket. Emlékezz, fizetek az orrgyilkosoknak. – morogta egy hideg, gonosz hang a Boudreaux testvérek mögül.