Jó, amikor látta őt, meg akarta csókolni, épp úgy, amikor először látta őt, több mint egy évvel ezelőtt. Minden nap elmondta magának, hogy amikor Remy flörtöl vele, amikor cherie-nek szólítja, csak azért teszi, mert számára ez egy kihívás, ennyi az egész. Mert miért akarná ezt valaki, ha nem tudják megérinteni egymást?

 Nem kérdés, mennyire utasította ezt vissza. Még mindig nem tudta igazán elhinni, hogy érdekli őt. Bár miután azt mondták neki, hogy Remy meghalt, átkozta magát. Ő tudta, hogy az jó akkor, és igazán szerette őt, de miért halt meg.

 Abban a hat hónapban, mikor eltűnt, elviselhetetlen fájdalmon esett át, mind fizikai, mind érzelmi értelemben. Elszívta mutánsok erejét szinte minden nap volt, néha kétszer is, már nem tudta megszámolni hányszor. Amíg a minap Vadóc még fogoly volt, nem tudott arra gondolni, hogy kiszabadulhat. Vagy valaki segít neki.

-         Chere, mikor állította meg az erőd ezt a Cajunt? – mosolygott Remy ahogy felállt. Az ajtó felé fordította a fejét, mert hallotta, ahogy az kinyílik. Egy nő dugta be a fejét a szobába, barna haját elegáns lófarokba fogta, valamint egy kis halom ruhát hozott Vadócnak.

-         Mercy. – de mielőtt még Remy bármi mást mondott volna, Mercy bejött elhaladt mellette, és lefektette a ruhákat Vadóc mellé. Mercy szeretettel mosolygott a fiatal nőre, majd áthatóan nézett sógorára.

-         Mit csinált Remy? – kérdezte ártatlanul, ahogy kezeit feltartva védte magát. Főleg mióta a nő terhes volt, rettenetesen jó volt a jobb egyenese.

-         Itt maradsz, vagy esetleg kimennél, hogy át tudjon öltözni? – kérdezte Mercy kedvesen.

-         Tudod, szerintem ő marad. – nevetett Vadóc kezével fedve száját.

-         Ha ezt szeretnéd, akkor Remy is. – kacsintott ragyogón, mire a nő kissé megcsapta.

-         Álmaidban, Öreg Mocskos Patkány. – morogta Vadóc karbetett kezekkel. Mercy szerint ez aranyos volt, Öreg Mocskos Patkány. Ő igazán szerette ezt a lányt, pedig alig öt perce ismerte. Remy adott egy kis időt a femmének, hogy meg tudja őt tartani a helyén, és végül talált valakit, akit szeret. Ha egyszerűen elismeri ezt, akkor az lesz, amit Tante Mattie szokott mondani.

-         Oui, és ők lesznek bon. De Remy úgy gondolja az igazi dolog jobb. – ahogy kimondta ezeket a szavak, a lány elpirult, és még smink sem volt rajta. Átkozta a férfit. Mivel Remy nem láthatta ezt az eredményt, amit okozott, Vadóc elfordította a fejét. Szörnyű lenne, ha Remy látna az ő rózsaszín, majdnem vörös arcát, nem segítene azon, hogy csak még jobban mosolyogjon, szereti látni, amikor elpirul. A lány annyira belle.

-         Viszlát, Öreg Mocskos Patkány. – kuncogott Mercy ahogy kitolta Remy-t a szobából. – Nos, most hogy ő elment, megnézhetjük, jók-e a ruháim. – mosolygott udvariasan Vadócra – Oh, bocsáss meg, a nevem Mercy.

-         Szia, én Vadóc vagyok. - mondta szomorkásan – Tényleg azt szeretnéd, hogy vegyem fel a ruháid? – kérdezte félénken.

-         Miért ne? – kérdezte Mercy kipakolva a ruhákat Vadóc elé. Egy zöld top, három kék farmer, egy fekete hosszú ujjú fölső, egy lila póló, egy pár csizma és fekete tenisz cipő. Felnézett az arcára, hogy mi lehet a baja. – Ne gondold, hogy én meg csináljuk. Remy a sógorom, hozzámentem a frère-jéhez, Henri-hez négy évvel ezelőtt. Amellett ő minden tud rólad, és nem tudta, hogy itt leszel. Ami pedig ezeket a ruhákat illeti, úgysem tudom őket hordani, amióta kisbabám van. – nevetett a barna nő édesen.

-         Kisbabád van? – kérdezte meglepetten vadóc végignézve a nőn.

-         Igen, pár hónapos. – válaszolt Mercy oda ülve, ahol Remy volt pár perccel ezelőtt.

-         Nem látszik rajtad. – mosolygott őszintén Vadóc.

-         Köszönöm Vadóc, nos, hagylak átöltözni. Majd gyere le reggelizni, rendben? – mosolygott Mercy, ahogy kiment a szobából. Nem sokkal azután, hogy egyedül hagyta, Vadóc elkezdte megnézni a ruhákat.

 Mialatt Vadóc az emelten öltözködött, addig Mercy a földszinten Tante Mattie-val és Laurannával beszélgetett, aki a karjaiban tartotta a kisfiát. Amíg Mattie reggelit készített az egész LeBeau háznak, addig Mercy és Lauranna a babát etették.

-         Szóval Mercy, mit gondolsz az én fils cherie-jéről? – mosolygott Lauranna kortyintva egyet kávéjából és leszorítva világoskék pólóját, amihez még hozzá illő kék edzőnadrágot és fehér futócipőt viselt.

-         Kedves, és tudja hogyan kell Remy-t kötélen tartani. – kuncogott, ahogy etette a négy hónapos csecsemőjét, miközben próbálta elérni, hogy az ne piszkolja össze a hosszú ujjú sárga fölső részét és kék farmerját.

-         Már én is kedvelem. – bólintott Mrs. LeBeau, ahogy kinyílt a nappalira nyíló ajtó, és belépett rajta férje és idősebbik fia. Mr. LeBeau a jobb oldalára ment, és megpuszilta az arcát.

-         Bonjour, ma belle cherie. – mosolygott az idős Cajun, ahogy leült felesége mellé. – Deux femmes, miről beszéltetek? – kérdezte MR. LeBeau, ahogy felesége bögréjéből ivott, mire az elkezdte őt fixírozni.

-         Talán rólunk pere. – kacsintott Henri a feleségére, aki kedvesen visszamosolygott rá, de megforgatta a szemeit.

-         Esküszöm, nektek van a legnagyobb egótok. – sóhajtott egyszerre Mercy és Lauranna.

-         Nem, az Öreg Mocskos Patkánynak van a legnagyobb. – nevetett egy hang a szoba másik oldaláról. Mindenki odanézett, és meglátták Vadócot a lila pólóban, kék nadrágban, és fekete teniszcipőben, amit még Mercy adott neki korábban.

-         Á, jó reggel petite. – mosolygott Tante Mattie, és szétosztott egy halom tányért tojással és más ételekkel az asztalra. – Szóval, ki az az Öreg Mocskos Patkány? – kérdezte megzavarodva.

-         Az Vadóc beceneve Remy-re. – nevetett Gambit, ahogy belépett a konyhába Vadóc mögött mosolyogva. A híres Szívek Királya mosolyog? Váú, talán elcsavarták a fejét? – Tudod cherie, Remy szereti az új külsőd és a pólód. És talán megtehetem néha. – mosolygott, ahogy Vadóc megzavarodott arcába nézett. Vadóc belenézett a tükörbe a falon, és elolvasta a feliratot a fölső részen: „Csókold meg a popóm”. Alighogy elolvasta a feliratot, elpirult, amiért elmondta neki, de elszántan kivédte.

-         Bocsi, édes, nem csókolgatok Vén Mocskos Patkányokat. De ha esetleg történik valami veled, és nagylelkű úriember leszel, ami minden bizonnyal meg fog történni, és elmondod nekem. – válaszolt Vadóc furcsán aranyos déli akcentussal – Oh, hello, Vadóc vagyok. – mosolygott emlékezve arra, hogy vannak még rajtuk kívül a szobában.

-         Én, és ha jól emlékszem, te segítettél nekem tavaly megszökni, igaz? – kérdezte Mr. LeBeau.

-         Igen, én, bocsánat, ezt el kellet felejtenem. – pirult el Vadóc Mrs. Lebeau-ra nézve.

-         Ez teljesen rendben van. – bólintott a férfi.

-         Nos, én vagyok Lauranna, Remy mere-je. – mosolygott a szőke hölgy Jean Luc mellett.

-         Henri vagyok, Remy nagy frére-je. – mosolygott az izmos férfi barna hajjal, aki éppen a kisfiát tartotta a kezében – Ő pedig a fiam, Damien. – mosolygott a büszke apa.

-         Nos, nagyszerű hogy találkoztam mindegyikőtökkel. – mosolygott Vadóc, ahogy leült Mercy mellé, és természetesen, és természetesen Remy követte és, és leült vele szemben.

-         Gyerünk, chere. – mosolygott Tante Mattie, és letett egy tányért Vadóc elé.

-         Merci Tante. – mosolygott Vadóc, és elkezdte enni a tojásokat.

-         Vadóc, nem akarsz elmenni vásárolni? Nincs szükséged pár ruhára? – kérdezte Lauranna kedvesen.

-         Lenne, de nincs nálam semmi pénz. – válaszolt, majd folytatta a reggelit. Addig Mrs. LeBeau és Mercy tudatosan egymásra mosolygott.

-         Ez rendben petite, nekünk van bőven. – kuncogott a két idősebb nő, ahogy elővették a hitelkártyáikat, mire a férjeik sóhajtottak.

-         Oké. – sóhajtott bólintva fejével, mire a két nő boldogan éljenzett.

-         Nos, Henri, amíg nem vagyok itthon, figyelhetsz a fiadra. Majd találkozunk! – intettek, ahogy gyakorlatilag kivonszolták Vadócot Lauranna kék Mustang-jához.