A hetek kissé lassan repültek, mióta elvesztette az összes barátját. A csata után sérülten és kimerülten menekült el. Próbálta keresni őket, keresni őt. De ők eltűntek, kereste őket mindenhol, de még nem talált semmit. Most már hat hosszú hónapja, hogy nem látta az X-ment, és az ő Vadócát. Visszatekint arra a napra, amikor azt gondolta, hogy nem történhet semmi rossz, nagyon szép nap volt, és minden tökéletes volt.

 Kívül a hatalmas fehér kúrián, a Xavier Iskola Tehetséges fiataloknak diákja játszottak, nevettek egymáson, ahogy baseballoztak. Mind, kivéve egyet. Ő ott ült, a nagy fa árnyéka alatt, nézte barátait, ahogyan játszanak, és elégedett volt azzal a ténnyel, hogy ő örökre érinthetetlen marad, a lány, aki sosem fogja megtudni, milyen érzés megérinteni más élőlényt. Azon kívül, ki akarná megérinteni őt?

-         Bonjour chere – suttogta az izmos Cajun hangja a jobb füle mellett. Amellett kicsit egzotikus volt, kicsit öntelt, kicsit behízelgő, öreg, mocskos patkány. Ő, St. Jonh és Piotr megérkeztek az intézetben nem sokkal azután, hogy legyőzték Apokalipszist, három hónappal ezelőtt.

-         Nem vagyok a kedvesed – morogta a Gót, és ökölbe szorított a kezét.

-         Természetesen nem, cherie – mosolygott önelégülten a jóképű gesztenyebarna hajú Cajun vörös-fekete szemeivel.

-         Mit akarsz, Vén Mocskos Patkány? – mondta bosszúsan.

-         Te tudod, mit akar Remy – válaszolt mosolyogva a lány hatalmas smaragd szemeibe.

-         Remy, mi – Vadóc gyorsan levágta magát a földre a csapás elől, mivel mindenhonnan lőtték őket, és mindenki mást

-         Vadóc maradj lent! – ordította Gambit feltartóztatva a lányt, hogy el ne találják a mellettük becsapódó golyók. Felkeltek, de csak azért, hogy felfogják, körül vannak véve. Tizenöt a kettő ellen. Nem is olyan rossz, ha X-men vagy, Farkas által kiképezve. Vadóc Gambit háta mögé állt, tudta, hogy nem hagyná egyedül őt, küzdeni fog érte. Vadóc levette a kesztyűit, Gambit pedig elővette a kártyáit, és megkeverte őket.

-         Kész vagy? – kérdezte a kéthangú lány csapattársától.

-         Oui chere, Remy kész van – mosolygott önelégülten a dühös Cajun, ahogy néhány lapot ellenfeleik felé dobott. Vadóc kiütötte és rúgta a fegyvert a rosszfiúk kezéből. A többi X-mennek is ugyanannyi szerencséje volt, mint nekik. Kiszámolták és cselezték a csapásokat.

 Remy jól csinálta, a fickóknak esélyük sem volt. Éppen öt fickót terített el, mikor szembe találta magát két igazán nagydarabbal.

-         Bocsi hommes, Remy nem játssza ezt a játékot. – mosolygott, és próbálta eldobni a fickót magától.

-         Tartsd őt erősen ember, majdnem kész a munkánk – somolygott az izmos, kopasz, átható tekintetű, szürke szemű férfi, aki egy nagy fegyvert tartott Remy-re.

-         Én nem úgy gondlom – morogta dühös déli akcentussal. A két fickó körbenézett, keresve a hang forrását, és meglelték azt egy nagyon gyönyörű nőben, aki igazán harcolt – Engedd el. – fenyegetően támaszkodott a jobb lábára, készen arra, hogy rávesse magát a fickókra.

-         Ah, Vadóc. A fiatal nő, aki el tudja szívni az emberek memóriáját, életerejét és mutáns képességeit. Igen, tökéletes vagy. – Vadóc úgy nézett a férfira, mintha az őrült lenne, vagy csak lehetne. De nem ő volt a vezető, hanem valaki más.

-         Búcsúzz el szépen, Vadóc. – nevetett a férfi, majd visszahúzta a kioldót a fegyverén. Remy becsukta a szemét, és felkészült a fájdalomra, amit a csapás okozni fog, de előtte hallotta a délies sikoltást, amire felpattantak a szemei.

-         REMY! – sikította Vadóc fájdalmasan, ahogy eléugrott, és felfogta a lövés teljes erejét. Erőtlenül a kemény földre rogyott, nem mozdult. Remy úgy érezte, megállt az idő. Nézte őt, ahogy lassan elesik, nem volt képes segíteni neki, vagy enyhíteni az esését. Amikor elérte a földet, Remy dobott egyet a férfin, és kiszabadította magát és odaszaladt hozzá. Lélegzett, de elájult.

 Remy talpra ugrott, és elindult minden, és azok a férfik után, akik elfoglalták az otthonát, és segített a barátain és az ő cherie-jén. Nem hagyta Vadócot egyedül, több mint őt percre, és ő mégis eltűnt, azok a férfiak elvitték őt, és mindenki mást.

 A családja megpróbálta felvidítani őt, ám teljesen hiábavaló volt. Etienne és Theoden, az unokatestvérei elvitték a bárokba, felcsípni pár bella femmest. Remy mnidf megmondta nekik, hogy neki csakis az Ő Vadóca kell, hogy mennyire szereti őt, és hogy ezt sosem mondta el neki.

 Bár a Tolvajok Hercege a szobájában búslakodott, az ő Tante Mattie-ja hatalmas vacsorát csinált az éves Tolvajok partyjára, ma éjszakára. A nagy afro-amerikai nő már évek óta a LeBeau-kal volt, és remekül főzött. Tante Mattie hátat fordított a gumbonak, hogy elővegyen pár fűszert, mikor a vörös hajú emberek mentek oda, és hörpintettek belőle.

-         ETIENNE TŰNÉS A GUMBÓMTÓL! – ordította Tante Mattie, ahogy megmarkolta a nagy serpenyőjét, és fejbe csapta vele néhányszor a fiatalokat.

-         Aú! Tante, sajnálom! – kiáltott a tizenkilenc éve „ember” fejét védve, és elfutott a veszélyes negyvenes asszony elől.

-         Mit csináltál? – nevetett Theoden a díványról, ahol fekve nézte a tévét.

-         Ettem egy kicsit Tante gumbojából. – motyogta Etienne.

-         Nagyon eszes eljárás, nemde! – harsogta kacagva.

-         Fogd be. – morogta Etienne.

-         Menj, és öltözz át! – nevetett Theoden, ahogy felment a lépcsőn.

 Az éjszaka Theoden, Etienne és Henri átöltöztek, és lementek a lépcsőn le a buliba, és várták Remyt, de ő nem jött ki a szobájából. Theoden és ők rendes szmokingot vettek fel, és igazán unatkoztak.

-         Henri, menjünk táncolni! – mosolygott egy gyönyörű nő hosszú, vörös ruhában.

-         Oui, Mercy. – bólintott feleségének, ahogy az elrángatta a tánc parkettra.

-         Oh, ember, remélem sosem nősülök meg! – nevetett Etienne.

-         Ne aggódj mon ami, ahhoz előbb egy nő kell. – vigyorogta egy erősen bársonyos hang.

-         REMY! – kiáltotta boldogan a két férfi, ahogy kedves unokatestvérük megjelent szmokingban, nyakkendő nélkül, első három gombja begombolatlanul.

-         Oui, ez Remy. – biccentett körbenézve a szobában – Pere merre van? – kérdezte, mivel sehol sem látta apját, Jean Luc-öt.

-         A anyáddal van. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk őt. – vonta meg a vállát Theoden.

-         Szóval, a szenvedélyes Cajun visszatért? – mosolygott Etienne.

-         Remy nem tudja. – sóhajtott nagylelkűen a férfi vörös-fekte szemekkel.

-         MATTIE! GYERE KI GYORSAN! SZÜKÉSÜNK VAN RÁD! – ordított torkaszakadtából Jean Luc.

-         Mi van? – kérdezte idegesen Mattie, ahogy kijött a konyhából.

-         Csak gyere! – sürgette, amíg az nem követte kifele, és fogadta a vendéget.

-         Mi a csuda ez? – csodálkozott Etienne, ahogy ő és a csapat kiment az utakra, ahol Lauranna ült a földön, valami, vagy pontosabban valaki mellett.

-         Egy femme, egy bella femme. – kommentálta a tolvaj Remy mellett.

-         Igen, ez így passzol. - mosolygott Etienne futólag a többi tolvajra.

-         A femme rendbe jön? – kérdezte Jean Luc lenézve a szegény lányra.

-         Be kell vinnünk a házba most! – rendelte el Mattie feltekintve a lány sérüléseiről.

-         De ki ő? – kérdezte Lauranna.

-         VADÓC! – kiáltotta Remy rémülten, ahogy meglátta a bella feemét, akiről mindenki beszélt. Ők az ő bella cherie-jéről beszéltek, az ő ange-ja. A finom tejfehér bőrét vér és horzsolások borították. A hosszú fehér ruhaujj, és fehér nadrág volt rajta, ami nem mutatott túl jól. Az egyetlen hely, amit látni lehetett belőle a kezei és a lábai, valamint egy a hasából. És a haja, a gyönyörű, rövid, gesztenyebarna haja fehér tincsekkel most hosszú volt, és keretezte az arcát, amit átitatott a vér és az izzadtság. Remy, soha, mióta ismerte őt, nem látta ilyen állapotban. Nem volt ilyen rosszul, amikor visszaverték Apokalipszist, mit tehettek vele azok az emberek?

-         Remy, ő az? – kérdezte Etienne.

-         Oui, ő ma cherie… - válaszolt felemelve az eszméletlen nő testét, és ringatva a mellkasához zárta.

-         Gyere Remy. – utasította, jelet adva, hogy kövesse.

 Remy azt tette, amit Tante Mattie mondott neki, levették róla az átázott ruhát, majd ellátták a sebeit. Egy idő után aztán Mattie megtette, amit tudott, már nem tudtak mást tenni, csak nézni, hogy mi történik, és várni. Azt erőltették, hogy Vadóc jól legyen, de nem Gambit. Ez megölte őt, csak ülni ott, és nézni Vadócot, az ő gyámoltalan Vadócát. De ha valami nem fog megtörténni, akkor az, hogy egyedül lesz, nem fogja egyedül hagyni őt. Soha többé.

http://www.fanfiction.net/s/2784719/1/